Bemutatkozás

Szota KrisztinaAz elmúlt 22 évben a vállalati HR-területén dolgoztam magyar és nemzetközi vállalatoknál, kis-és középvállalkozásnál, multi cégnél, változatos iparágakban: a mérnöki, műszaki tevékenységtől kezdve, a kereskedelmen át, a turizmusmarketing, az alkalmazott kutatás területén, továbbá a vendéglátás és idegenforgalom, valamint a közétkeztetés piacán.

Az utóbbi 8 évet felső vezetői pozícióban töltöttem, felelős voltam HR-rendszerek és -folyamatok kialakításáért és fejlesztéséért, szervezeti változások menedzseléséért, toborzási és kiválasztási projektekért a fizikai munkaköröktől a felső vezetői pozícióig, a humántőke fejlesztéséért egyéni és csoportos képzéseken keresztül, továbbá jelentős tapasztalatot szereztem munkaügyi, munkajogi területen is.

2019 januárjában úgy döntöttem, hogy a vállalati HR-ben megszerzett tapasztalataimat tanácsadói módon, startupok, kis-és középvállalkozások fejlesztéseinek támogatásában, megvalósításában kamatoztatom.

Fontos számomra, hogy békében és harmóniában legyek saját magammal – hiszem, hogy csak így tudok környezetemben és munkámban is értéket teremteni. Mindennapjaimban így helye van a mozgással, cselekvéssel járó aktivitásoknak éppúgy, mint a belső, lelki szemlélődésnek.